Minden kezdet nehéz, de tényleg!

Őszintén bevallva elég nehezen vágtam bele. Nem akartam a régi, fiatalkori módszerhez, a koplaláshoz nyúlni, ahhoz öregnek éreztem már magam, hogy ne élvezzem az életet. Három gyerek és későn hazajáró férj mellett nem igazán van lehetőség úszni járni, ami a kedvenc sportom. A többit az izületeim védelmében inkább hanyagolnám. De akkor hogyan fogjak hozzá? Maradt a tétlenség.
Na azért nem teljesen, mert amennyire tudtam, vittem a családot túrázni, illetve magam is sétáltam sokat, amennyire az időjárás, az időbeosztásom engedte, de mint észrevettem ez semmit nem segített. Az sem, hogy naponta emelgettem egy tízkilós csemetét, amiért sokan edzőterembe mennek, hogy hasonló súlyokat emelgessenek tíz percig. Max a súlyom nem szállt tovább. Persze, mivel előtte megettem egy tábla csokit, vagy más finomságokat. Ebéd, és bizony vacsora után is az volt az első lépésem, hogy valami édességet egyek. Így aztán nem csoda, hogy 72 kilóról nem tudtam lefogyni, ami 158 centimhez képest szép alakítás. Testtömeg indexem már majdnem 29 volt.
Nagynéném már egy ideje zaklatott kolléganője blogjával, mennyire szuper, de egyik fülemen be, másikon ki. Nem tudtam mit kezdhetek vele. Evéssel fogyni? Ki hallott már ilyet? Az se hatott meg, hogy a lépcsőn (vagy a dombokra) már csak szuszogva tudok felmenni, sem az, hogy a 14-es nadrágból már kibuggyan a hájam, és az sem hogy jógázás közben a gyertyaállásnál bizony lehúzott a kövér fenekem. És az a félelmetes tudat se tántorított el az édességektől, hogy a harmadik gyereknél már terhességi cukros lettem, azaz hajlamos lettem a későbbi cukorbetegségre. Akkor diétáznom kellett, ami ráadásul nem is volt vészes, alig akartam visszaszokni, annyira tetszett akkor az új ételek felfedezése. Pedig ez még semmi nem volt ahhoz képest, amit most találtam! És még sorolhatnám mennyi minden adhatott volna okot arra, hogy komolyan elgondolkozzam a dolgon. De nem tettem. Továbbra is tömtem magamba az édességet, mint egy függő, mert az voltam. Édességfüggő.
Aztán ott január elején megláttam az alagút végén a fényt. Már nem is tudom melyik recept keltette fel a figyelmemet, a műzliszeletek, vagy a magtejek, de nagyon megtetszett izlelőbimbóimnak, s gondoltam kipróbálok pár receptet Nóri mindenmentes blogjáról. Az a fogyókúra, amiben mandulás tejet ihatok, nem hangzik rosszul! :) Szabad időmben a témával kapcsolatosan próbáltam okosodni. Mert tele a net információval, alig győztem a sok újat befogadni, megjegyezni, megérteni. Ráadásul nem is konzisztens sokszor, szóval kész logikai rejtvény, volt de próbáltam átrágni magam rajta. És szép lassan magába szippantott a változás szele.

Te belépnél rajta?